-Menni fog egyedül? – kérdezte Ricsi a kezemben tartott húrokat nézve.
-Gondolom. Van egy hangvillám. Mondjuk, eddig még nem jöttem rá, hogy kell az alapján behangolni a gitárt, de elszórakozom vele.
-Inkább hozd be holnap a suliba – tanácsolta nevetve.
-Hú, és akkor gitártokkal jössz reggel, mint Taylor Swift! – vigyorgott Virág.
-Aha. Csak annyi a különbség, hogy Taylor tud gitározni, nekem meg van gitárom. Minden más stimmel – jegyeztem meg szórakozottan.

:)

-Nem jöhetsz velem a bölcsészkarra! - feleltem totál hitetlenül.
-Mer'? Nem mindegy, hogy vegyész vagy bölcsész? Francot érdekli, hogy milyen „ész” leszek. Valamelyik - mondta.
-Látod, Ricsi. Ez az, ami te biztosan nem lehetsz. Valamilyen „ész” - szólt oda hozzánk Kinga, aki közben Dave iPadjét fogta az ölében, és a blogját írta, aminek heti témája „a bántalmazott nők, akik nem merik elmondani, mi történik velük otthon, a zárt ajtók mögött”.
-Menj már! - szólt rá Ricsi röhögve. - Lehetek „ész”.
-Ja. Pen-ész - jutott Zsolti eszébe. Szakadtunk a nevetéstől, mert a „penész” után a fiúk azonnal elkezdték a hülyülést, úgyhogy képtelenebbnél képtelenebb jelzőkkel illették Ricsit, aki folyamatosan nevetett tulajdonképpen saját magán.

-Was kostet das Zimmer? - kérdezte.
-Nagy Zsolt, utoljára mondom, hogy fejezd be! - üvöltötte el magát Máday. - Te sose fáradsz el?
-Nein - vigyorgott Zsolti, én meg a tenyerembe temettem az arcom, és csak úgy rázott a nevetés.

Óvatosan kiemeltem belőle egy ezüstláncot, amin egy gyűrű lógott medál helyett.
-Mi az? - tápászkodott fel Kinga.
-Mutasd, mi van még benne - vette el tőlem Kinga a borítékot, aztán kihúzott belőle egy lapot. - Bon Voyage. Csak ennyi. Alá sincs írva - rázta a fejét. - Felismered az írást? Mert én nem - dobta vissza hozzám a papírt, ami leesett a földre. Lehajoltam, hogy felvegyem, és a kézírást meglátva boldogan elmosolyodtam.
-Na, kitől van? Neményi? Cortez? Az az emós haverod? Renáta! Szólalj már meg! - ordított rám Kinga, én pedig csak mosolyogva az asztalom feletti tükörbe néztem, és feltettem a láncot, aztán letöröltem az arcom, és sóhajtva próbáltam rájönni, hogy pontosan mit érzek.